A Mezőség turisztikai szempontból érdekes helyszínei

1. Feleki gömbkövek

Kolozsvár mellett találhatóak. Természettudományos érdeklődés csak az 1800-as években kezdődött a képződmények iránt. Kb. 10-12 millió éve keletkezhettek tengerparti környezetben, vélhetően egy folyó deltájában. A szárazulattá válást követően cementálódtak össze, és alakult ki jellegzetes alakjuk. A helyi lakosok évszázadok óta használták, használják építőanyagnak. Geológiai szempontból védelemre érdemes lehet.

 

2. Bonchida

Bánffy-kastély (Erdély egyik legnagyobb kastélya). Napjainkban indult meg a felújítása. Kultúrtörténeti, történelmi jelentősége van. A kastély főleg a reneszánsz stílusjegyeit viseli, de többféle stílus jegyei felismerhetőek. 1999-ben felkerült a veszélyeztetett műemlékek listájára.

(felújítástól függően sok funkcióra alkalmas lehet az épület pl.: múzeum, szállás, konferencia, közösségi összejövetelek)

 

3. Aranyosgerend

Régi középkori templom (XIII. század), mely a késő román és a gót stílusjegyeket ötvözi. Erdély egyik legrégibb megmaradt temploma. 1989-ben falfestményeket tártak fel, melyeket részben restauráltak is.

 

4. Szamosújvár „Armenopolis”

XVIII. században tervezett valódi barokk város. Nevezetessége az örmény kisebbség (XVII – XVIII. Században érkeztek; lakatlanná vált falu helyén város alapítása; szabad királyi városi rang, valamint vármegyeközpont; kereskedő lakosság, XX. Századtól kezdve a kisebbség hanyatlik, kivándorlás). Turisztikai szempontból érdekes az örmény templom illetve a gyógyforrások a város közelében.

 

5. Szék „hagyományok őrzője”

A település fejlődését a só alapozta meg. Három részre tagolódik a település, melyek egymástól mereven elhatárolódtak. Így tudta a település a hagyományait min a mai napig megőrizni. A tipikus mezőségi népviselet élő példája a talapülés, mind a mai napig viselik a népviseletet az emberek, fiatalságra kevésbé jellemző.

 

Mezőség környéki látványosságok (Mezőségről viszonylag könnyen elérhető helyszínek)

1. Tordai hasadék

Esztétikai jelentőségű, 1938 óta tájvédelmi rezervátum. Több keletkezési elméletet fogalmaztak meg a kutatók:

a.) Hesdát patak egy repedésbe hatolt be, kivájta a völgyet

b.) Felszín alatti erózió, barlang keletkezett, amely beszakadt

c.) Hesdát patak bevágódik a mészkőbe, ezzel párosul a felszín lassú emelkedése

Emellett botanikai szempontból is érdekes, Románia ismert növényfajainak kb. 1/3-a megtalálható itt.

 

2. Torda „vallásszabadság bölcsője”

Kultúrtörténeti jelentősége mellett érdemes megemlíteni a sóbányát, amely geológiai nevezetessége mellett kiemelkedő gyógyászati funkciót is ellát.

 

3. Marosvécs

Középkori várát „erdélyi Helikon” néven is említik. Több történelmi személy birtokában volt a vár (Werbőczy, Bocskai, Bethlen). Később irodalmi nagyságok találkozásának lett a helyszíne, járt a helyszínen többek közt Dsida Jenő, Tamási Áron, Wass Albert.

 

4. Székelykő (1128 m) – Ordaskő (1250 m)

Torockót körbevevő két hegycsúcs. Mészkőképződményeik geológiai jelentőséggel bírnak, emellett bányászati tevékenység is jellemző volt. Túrázási lehetőség miatt nevezetesek (főleg a Székelykő).

 

5. Sárkányok kertje

Almásgalgó mellett található. 10-20 m magas tornyok, piramisok, oszlopok, gombalakzatok miatt nevezetesek (homokkőből állnak). Kialakulásukat földcsuszamlások és egy törésvonal segítette. Erősen átalakulóban van formakincse, akár egy-egy zápor is képes a formákat jelentősen átalakítani.

 

 

 

Felhasznált irodalom:

Batiz Réka – Szász Péter Zsolt – Szilágyi Palkó Pál – Tulics Helga: Erdély száz csodája. Totem plusz könyvkiadó Kft.

Ajtay Ferenc: Erdély természeti csodái. Stúdium könyvkiadó. 2005.