A MEZŐSÉGI CSODA
„A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle.”
Hamvas Béla
Örömmel olvasom a jó hírt, Kallós Zoltán néprajzkutatót kitüntették a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével.
Bizonyára Zoli bácsit is meghatotta a tény, ráfigyeltek.
Vajon van-e fogalma az értékelőknek arról, hogy Zoli bácsi a nap minden órájában kitüntetések sorozatát tudhatja magáénak?! Az általa létrehozott és a nevét viselő alapítvány által felkarolt, nyugodtan állíthatom, megmentett szegénysorsú mezőségi gyerekek mosolyát, szeretetét.
A Hamvas idézet így folytatódik: ...„Elbocsátlak téged is, mint mindenkit: felelős vagy minden emberért, aki veled él, s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz...Most eredj és élj, mert a világ a tied!”
Ezt a felelősséget érezhette, amikor visszaszerzett szülői örökségét felajánlotta az alapítványnak, hogy megteremtse egy szórványkollégium alapjait Válaszúton. Lelkes, megbízható munkatársakat talált, akikkel együtt az álmot valóra váltották. Pályázat révén elnyerték az Apáczai Közalapítvány támogatását.
Márai Sándor írta: „Vigyázz arra, hogy ne mulaszd el a pillanatot, amely csak a te pillanatod, műved kivitelének végzetszerűen kijelölt időszaka.”
Élt a pillanat adta lehetőséggel. Miről is tanúskodik az eltelt időszak?
A Kallós Alapítványt 1992-ben jegyezték be. 1999-től, az iskola indításától kollégiumként működik. 4 gyerekkel kezdték a magyar nyelvű oktatást 25 év szünet után. A válaszúti I-VIII osztályos iskola magyar tagozatára ma 50 iskolás és 33 óvodás van beiratkozva. Gyermekeiket Kolozs megye 24 településéről ingáztatják. Intézményük vezeti be a magyar oktatási rendszerbe ezen szórványtelepülések magyar gyermekeit. Minden gyerek családi helyzetét ismerik. Rengeteget foglalkoznak velük. Zoli bácsival együtt gyönyörűbbnél gyönyörűbb népdalokat énekelnek. Sőt népdalok, népmesék, népszokások gyűjtésére is búzdítják őket. A szorgalmasak díjakat is kapnak.
Az elmúlt tíz évben támogatásukkal 73 tanuló végezte el a negyedik osztályt. Ők Szamosújváron, illetve Kolozsváron folytatják tanulmányaikat. A Szamosújváron tanuló gyermekeik az ötödik osztály első félévét nyolcason felüli általános médiával zárták.
Kezdeményezték a keresztszülő programot. 10 keresztszülőjük van. A keresztszülők általában követik a gyereket a választott tanintézményben.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége már az első pillanattól kezdve erkölcsi támogatást nyújtott e szórványkollégium létrehozásához, hiszen ritkán adódik ilyen lehetőség, hogy legyen egy lelkes csapat, s hogy rendszerben lehessen gondolkodni. A program folytatását ugyanis a közelben, Szamosújváron, a Téka Alapítvány keretében már 2002-től működő kollégium biztosítja. Itt a válaszútiak és a tóvidéki, belső-mezőségi magyar gyerekek folytathatják tanulmányaikat anyanyelven a gimnáziumi és líceumi tagozaton. Itt is van 13 keresztszülő. Fontos megemlíteni, hogy a két szórvány oktatási központ tanulói kizárólag olyan településekről származnak, amelyeken nincs lehetőség magyar nyelvű oktatást biztosítani, azaz a szamosháti és tóvidéki közösségekből.
Ugyancsak örömmel tölt el, hogy most a Téka Alapítvány igazgatója – Balázs Bécsi Attila – megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét. Ő is felismerte a sürgető pillanatot. Életet lehellt a nagy múltú örmény városba. Táncház mozgalma messzi földön híressé tette.
Hadd számoljak be ez alkalommal gyerekeik tanulmányi eredményeiről. A gimnáziumi tagozat 49 tanulója közül félévkor 16-nak az általánosa 8-9 között, 17 tanulóé pedig 9-10 között van.
Kiemelkedő tanulmányi eredmények: Horváth Edera 9,88 (Mezőkeszű, VI. osztály), Enyedi Réka 9.88 (Bonchida, VII. osztály), Topai Kinga 9,72 (Fodorháza, VII. osztály),Vígh Sándor 9,64 (Feketelak, VI. osztály).
A 31 líceumi tanuló eredményei : 4 tanuló 7-8 közötti 17 tanuló 8-9 közötti, 10 tanuló 9-10 közötti általánost ért el az első félévben. A legjobbak: Cheta Andrea 9,63 (Búza, XII), Rusu Timea 9,52 (Szépkenyerűszentmárton XI), Enyedi Róbert 9,50 (Bonchida XI).
A felsorolásból is látható, hogy ismét itt a sürgető pillanat. Zoli bácsinak Kolozsváron is van lakása... Az intézmény felelősnek érzi magát minden jó eredményt elért szegénysorsú „gyemekéért”. A lakás nagy részét kollégiummá alakíttatják, hogy a közköltséget is vállalva, az alapítvány ingyen lakhatást biztosítson a tanulmányaikat folytatni vágyó ífjaknak.
Kallós Zoltán igazi tanítómesterként tüzet gyújtott, olyan tüzet, amelyet nem oltani, hanem táplálni kell, amelynek lángnyelvei sokak életét bevilágítják, s remélhetőleg bele-bele kapnak majd olyan emberek szívébe, akiknek van/volna osztani valójuk. Hamvas Béla szavaival: „Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg. Az egész világ tied. Szabad vagy a kövektől az éterig. Ismerd meg, hódítsd meg, senki se tiltja, de jaj neked, ha magadnak tartod.”
E lelkes csapat ismét köveket mozgat, szabadon álmodik, s már épül is Szamosújváron az új iskola: a Mezőségi Magyar Iskolaközpont. Azok otthona lesz, akik lakhelyükön nem tanulhatnak magyar nyelven. Remélem sokan indulnak majd innen hódító útra a tudás világába. De azt is kívánom, hogy tehetségüket szülőföldjük felvirágoztatására fordítsák majd.
Szőcs Judit
RMPSZ alelnök,
a Gál Kelemen Oktatási Központ vezetője


